Rólam



Mert a munkát folytatni kell. Az RMDSZ legfontosabb megvalósítása, hogy a romániai magyarság kérdése a parlamentarizmus útjára terelődött, a képviselete pedig a parlamenten keresztül eljutott a kormányképviseletig. Ezek az első előfeltételei annak, hogy meg tudjuk teremteni a Székelyföld autonómiáját. Ennek a közösségnek szüksége van az egységre ahhoz, hogy az autonómiát létre tudjuk hozni, és szüksége van arra, hogy megfelelő módon tudjunk megegyezni a többséggel. Ennek az eszközei a parlamenti és a kormányzati munkában való részvétel. Ott kell lennünk, ahol a döntéseket hozzák, a jogrendet és az intézményrendszert kialakítják.
Az autonómiát nem deklarálni kell, hanem megépíteni az utat feléje. Mi ezt tesszük, a romániai magyarsággal együtt a politikai szférában építjük önrendelkezésünk alappilléreit. Alap nélkül a háznak nem lehet teteje sem. És nem csak a magunk számára kell biztosítani az autonómia feltételeit, hanem az ország minden közössége számára. Nem szakadhatunk ki annak a világnak a szerkezetéből, amelyben már ezerszáz éve él népünk.


Azt a kevés szabadidőt, amivel rendelkezem, a családommal töltöm. Amit szívesen csinálok: fiatalok képzésének, testi és szellemi fejlődésének támogatása, most már intézményes formában:


Jó néhány évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi sportiskola kézilabda csapatait kezdtem segíteni. Majd létrehoztuk a Székelyudvarhelyi Kézilabda Clubot.

Úgy láttam, hogy a kézilabda olyan sportág, amibe nagyon sok fiatalt be lehet vonni. Az, hogy Udvarhelyen második éve elsőosztályos kézilabdacsapat van, azért fontos, mert cél kell azoknak a gyerekeknek, akik sportolnak. Kell egy profi csapat, amit példaként és lehetőségként fel lehet nekik mutatni.


Az egymillió alaptőkével bejegyzett, a nevemet viselő alapítvány 22 középiskolást 2500 lejjel, míg 11 egyetemista képzését fejenként 4000 lejjel támogatja a 2008-2009-es tanévben.
Az alapítvány szociális és egészségügyi támogatást is nyújt (például 20 székelyudvarhelyi nyugdíjas és 30 fogyatékos gyermek napi ebédjének biztosítása).

Íratkozzon fel most és mi elküldjük Önnek a legfrissebb híreinket.
Név:

Email cím:

Kód:
Kérjük a bal oldalon látható szövegmezőbe beírni a képen látható számokat és betűket.
FELÍRATKOZOM